Mire figyelj a jegyes fotózás előtt, alatt és után? Esküvői fotós kisokos, tippek, trükkök, praktikák

Ezt a blogot Niki és Norbi jegyes fotózásán készült képekkel egészítem ki, amelyeket Hollókőn valósítottunk meg egy szép május eleji keddi napon. Csapjunk is bele! Minden, amit tudnod kell a jegyes fotózás kapcsán!

Első körben tisztázzuk! A fotózás rólatok szól! Igyekszem majd minél nagyobb szabadságot biztosítani nektek abban, hogy kapcsolatotokat úgy tudjátok a kamerám előtt is megélni, akárcsak az otthonotok falai között. Ám, egy percre sem engedem el a kezeteket, végig veletek leszek, segítek, instruálok, mondom mit és hogyan csináljatok! De törekszem arra, hogy ez éppen elég legyen és meghagyjalak benneteket úgy, ahogyan ti léteztek egymás közelében.

A jegyes fotózás általában minden párosomnak egy új, eddig ismeretlen közös élmény, így kérlek, ne aggódj! Elsőre biztosan furcsa lesz, lehet, hogy az első pár percben nem tudjátok majd, hogy mit is kell csinálnotok pontosan, de bíznotok kell bennem, hogy a végeredmény szuper lehessen! Kis idő múltán bele fogtok rázódni és a jegyes, páros fotózás igenis egy jó élmény lesz, ezt garantálom!

Mire van szükség a szép jegyes fotózós képekhez?

  • Első sorban, nyitottságra, befogadásra. hogy mire gondolok itt? Arra, hogy higgyetek, bízzatok bennem, hogy jó lesz. Ha ezt megteszitek, akkor az már fél siker!
  • Kipihent alanyokra, hisz fontos az, hogy ti ketten a kamerám elé harmonikusan érkezettek meg és már egy alapvetően jó hangulatban tudjuk elkezdeni a fotózást
  • Csak rátok van szükség, tehát semmilyen táskára, legyen az mini válltáska vagy egy nagyobb női táska. Higgyétek el, csak útban lesz!
  • Jól megválasztott szettekre, öltözékekre, ugyanis a fotózás során úgy tudjátok a legjobban érezni magatokat, hogy a legjobb/legkényelmesebb ruhák vannak rajtatok
  • Egy jó helyszínre, mert nagyon fontos a helyszínválasztás, ugyanis alapvetően befolyásolja a képek milyenségét, stílusát, hangulatát
  • Jó időre és idősávra, amire nagyon kell figyelni! Évszaktól függő, hogy mely napokon mikor a legszebbek a fények, így ezt mindenképpen jól kell időzítenünk

Mikor fotózzunk?

Kérlek, engedd meg, hogy ezt a kérdést 2 részre bontsam.

Nagy általánosságban egyébként azt tudom mondani, hogy mindenképpen hétköznapi napot kell becéloznunk. Legyen szó az év bármely szakáról, én leginkább hétfő-kedd-szerda-csütörtöki napokon tudok jegyes fotózást vállalni. Az ok roppant egyszerű, hétvégenként sok-sok pár nagy napján szorgoskodom. 🙂

Tehát…

Mikor fotózzunk nyáron?

Én úgy szoktam a legegyszerűbben megfogalmazni ezt, hogy a naplemente előtti utolsó 2 órában. A jó idő beköszöntével meghosszabbodnak a nappalok, így ez az idősáv már inkább egy esti fotózást fog jelenteni. Májustól egészen szeptemberig 18-19 óránál korában nem nagyon szoktam fotózást elkezdeni, éppen azért, hogy a fotózás végén lehetőségünk lehessen akár naplementés képek készítésére is. Hogy miért a naplemente? Azért, mert a lemenő nap fényei sokkal szebbek, lágyabbak és egységesebbek, mint pl. a déli tűző napsütés. Sokszor találkozom azzal, hogy a párosaim ebbe bele sem gondolnak, de nem is baj, hisz az én feladatom az, hogy mindenre is gondoljak a fotózás kapcsán! 🙂 Plusz előny az esti fotózásban, hogy akár szabit sem kell kivennetek aznapra. A hétvégi programjaitokban sem fog kavarodást jelenteni! Én úgy gondolom, hogy ezek alapján könnyű lesz olyan napot találnunk, amely mind a hármunknak megfelelő!

Mikor fotózzunk tavasszal, ősszel, télen?

Amennyiben ezekre az évszakokra terveznétek a jegyes/páros fotózást, úgy egy fokkal könnyebb dolgunk lehet, hiszen ezekben a hónapban a nap erős fényeivel nem kell kalkulálnunk. Amivel viszont annál inkább kell, az az időjárás viszontagságai és kifürkészhetetlenségei. Napszakban sokkal bátrabbak lehetünk, ám sokkal megfontoltabbnak is kell lennünk. Én nyitott vagyok mindenféle fotózásra, mehetünk hógolyózni, ha épp leesik a hó, akár ősszel egy erdőbe, amely pompás színekben mutatja meg magát, de ezek biztosan egyéni megbeszélést igényelnek. Így ezek a hónapban feltétlenül egyeztessünk a pontos elképzelésetek kapcsán. 🙂

Mi a páros/jegyes fotózás menete, mire számítsatok?

Legfontosabb az időpont egyeztetés! 🙂 Ugyan elcsépeltnek tűnik, de itt indul minden. Találnunk kell egy mind a hármunk számára alkalmas időpontot. Ha meg van az időpont, akkor nincs más hátra, irány a fotózás. A fotózás maga nagyjából 1-1,5, maximum 2 órás elfoglaltságot jelent, ami közben felfedezzük a választott helyszínt, bebarangoljuk a tájat, kihasználjuk a lehetőségeket. Mindeközben természetesen törekszem arra, hogy a legjobb közös pillanataitokat kapjam lencsevégre.

Tehát, inkább úgy fogalmaznék, hogy egy kellemesen eltöltött idő, ami alatt sokat beszélgetünk, nevetünk, valamint lesz lehetőségünk arra, hogy még jobban megismerhessük egymást. Nem csak mélyebb ismerkedésre, de gyakorlásra is tökéletes ez a picike idősáv. Gyakorlás a nagy nap előtt és a nagy napra, belerázódás a fotózás rejtelmeibe. Beavatlak majd benneteket a Hollywoodi kulisszatitkokba is, ám csak módjával, hogy az esküvőn is legyen mit megtanulni!

Hogyan készüljetek a jegyes fotózás előtt?

Erre nagyon egyszerű választ szoktam adni! Úgy készüljetek, mintha randizni mennétek! Egy picit csinosabb ruha, egy lazább ing, bármi szóba jöhet, az a lényeg, hogy önazonos legyen a szettetek, amit viseltek majd a fotózáson! Alapvetően ennél több előkészületet nem okoz a jegyes fotózásra való felkészülés. Fontos kiemelnem, hogy mint minden fotózásnál, itt is nagyon fontos az ápolt, igényes megjelenés. Kérlek benneteket, hogy ne hozzatok magatokkal nagy vagy akár kisebb táskát sem, mert mindig útban lesz. Kocsi kulcs, telefon és további apróságok simán beférnek a fotós táskámban, amely a fotózás egésze alatt velem lesz, így ezeket a kisebb holmikat el tudjátok majd oda rejteni.

Lehet, hogy a fotózás alatt, le kell ülnötök, esetleg felállnotok valahova, így fontos, hogy az a viselet amiben jöttök, az egyben kényelmes és praktikus is legyen a lehetőségekhez képest.

Ha szerettek borozni vagy pezsgőzni, akkor csapatunk egy mini pikniket is, egy üveggel a kedvencetekből és két pohár társaságában egy piknikkosár mellett. De akár, hozhattok bubifújót is, hisz a kisgyermek ott él mindannyiunkban! Készülhettek még egy szódás üveggel is ha van kedvetek, amivel egymást tudjátok lespriccelni ezzel is vidám, játékos képeket teremtve. Jöhet pokróc, kis tábla az esküvői dátumotokkal, szóval bármi, ami számotokra nagy jelentőséggel bír és szerintetek passzolna a hangulatos fotókhoz.

PRO TIPP: Csajok! Kössétek össze a jegyes fotózást a fodrászotoknál-sminkeseteknél a próba hajjal és sminkkel! Így nem kell aggódni, hogy milyen lesz a megjelenésed és nem utolsó sorban nem vész kárba a próbált haj és smink, hisz jól lefotózzuk majd minden irányból! Így még az esküvő előtt visszaláthatod majd magad a teljes smink-haj kombóban fotóimon keresztül.

Mit vegyetek fel a jegyes fotózásra?

Mivel egy páros vagy jegyes fotózás alkalmával lehetőség van akár a többszöri átöltözésre is, így akár több szett ruhával is készülhettek. Én azt ajánlom, hogy maximum 2 szettel készüljetek és a választott szettek harmonizáljanak egymással. Ezt lehet akár úgy is értelmezni, hogy érkeztek egy szettben és ehhez hoztok kabátot, kalapot, bármilyen olyan ruhadarabot, amivel egy picit áttudjuk variálni a megjelenéseteket.

Színekben és anyagokban hasonló összetételű ruhákkal készüljetek. Vannak olyan színek, amelyeket kifejezetten NEM ajánlok: fekete, mert ez sötétíti a kép hangulatát általában, de pl. Niki és Norbi szeretik a feketét, önazonosnak érezték, így ebben jöttek. Nincs is ezzel baj, hisz a kivételek erősítik a szabályt és amúgy is! JÓL ÁLLT NEKIK EZ A SZETT! 🙂 Amit tényleg nagyon nem ajánlok, azok a harsány színek. Hogy miket gondolok harsány színeknek? Lila, magenta, rózsaszín, piros, citromsárga, narancssárga, királykék, zöld és egyéb nagyon erős színek, mert ezek teljesen elvonják a figyelmet a képen szereplőkről. Bőségesen akadnak viszont olyan színek, amik örökzöldek és mindenkihez illenek: barna és a különböző föld színek, szürke, farmer, terracotta, rozsdabarna, mustársárga, bordó, olivazöld, khekizöld, fehér. Kérlek, kerüljétek az „egyenruhás” vagy „összeöltözős” vagy „iker” lehetőségeket, mert ezek már kimentek a divatból, sajnos… vagy nem sajnos… de így van! Szintén óva intelek benneteket a feliratos vagy nagyon mintás ruháktól.

Hol fotózzunk?

Kardinális kérdés! Ahogyan már fentebb is írtam, nagyon meghatározó a fotózás helyszíne. Kiemelkedően fontos, ezért én már korább összeszedtem az általam legjobbnak/legszebbnek/legjobban ajánlottnak vélt kültéri fotózásos helyszíneket. Ezeken belül felszeretném hívni a figyelmet a Budapest külterületén lévő és vidéki helyszínre a hangsúlyt. Hogy miért? A válasz egyszerű! 🙂 Azért, mert Budapesten szinte lehetetlen fotózni a felkapott és ismert helyszíneken. Sok a turista, de a helyi ember is, így ezeken a helyszíneken sokszor megesik az, hogy a jegyes fotózás nem arról szól, amiről szólni kellene. Hanem arról, hogy arra figyelünk, hogy mi van körülöttünk, mennyi ember van, ki van útba nekünk stb, stb, stb. Szóval, ha van affinitásotok, akkor olyan agglomerációs helyet válasszatok, ahol nagy valószínűséggel csak mi leszünk, így miénk lehet az egész tér. Azáltal egy kellemes hangulatú, nyugodt fotózást tudunk lebonyolítani.

Ám, mindenek előtt az a legfontosabb itt is, hogy önazonos legyen veletek! Menjünk olyan helyre, amihez Ti kötődtök, úgyis Ti fogjátok egy életen át nézegetni ezeket a fotókat. Legyetek kreatívak! Legyen az egy fagyizó, ahol sokat randiztatok, vagy egy borozós vidék, ahol a lánykérés történt, vagy egy kedvenc kirándulóhely, ahol minden hónapban megfordultok. Mindegy, hogy az ország területén hol, csak egy a lényeg, kötődjön hozzátok! J Higgyétek el, így sokkal jobban fogjátok szeretni a fotókat!

Készítettem egy TOP6 összeállítást a legjobb budapesti fotóstúdiókról és beltéri helyszínekről is, azt itt tudod megnézni! Tavasszal, ősszel és télen tökéletes választásnak bizonyulnak ezek, valamint szuper opció lehet nyáron egy B tervnek is.

Mivel készülök én, mint fotós?

Szakértelemmel, tapasztalattal, profi felszereléssel, feltöltött akkumulátorokkal és sok-sok molyossal. Természetesen a változatos objektívjeimet sem hagyom otthon! Ezen felül gyorsasággal, hiszen a jegyes fotózás képeit 2-4 héten belül már át is adom nektek.

Hogyan lehet a jegyes fotózás képeit kreatívan felhasználni?

  1. Az online meghívótokhoz tökéletesen passzolnak majd az elkészült fotók, így már egyből lesz is mivel megtölteni az online felületet!
  2. Köszönő ajándékokra vagy akár szülőköszöntő ajándékokra is szuperül felhasználhatóak a legjobb fotók!
  3. Az esküvő helyszínen felállított fotófalra nyomtatott formában kifüggeszthetők, így mindenki meglesheti majd a jegyes fotókat!
  4. Selfie automata/gép/tükör bérlés esetén is fel tudjátok használni, csak a kreativitásotok szabhat határt, pl. a gép által nyomtatott fotókra!
  5. Új poszt, új profilkép! Bizony, ideje váltani, ideje frissíteni! Lecserélhetitek a feedetek legújabb képeit vagy akár profilképnek is beállíthatjátok a képeket

5 +1 Na, jó! Persze, egy életen át elkísérnek majd a jegyes fotók, így még számtalan felhasználási lehetőég áll előttetek!

Ha Ti is szeretnétek ilyen vagy ehhez hasonló fotókat, akkor ne habozzatok, keressetek bizalommal elérhetőségeim egyikén!

Végül, de nem utolsó sorban engedd meg, hogy megköszönjem, hogy elolvastad a blogomat!


Amennyiben tetszettek az ajánlásaim kérlek, oszd meg másokkal is!

Hogyha fotózást szeretnél, de még nem találtad meg a tökéletes esküvő fotóst, úgy keress bizalommal!

Tetszett a bejegyzésem? Érdekesnek találtad? Oszd meg ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák!

Népszerű cikkek

Segíthetek?

Kérj díjmentes árajánlatot!
Cover for DF Production
1,974
DF Production

DF Production

Esküvői & lifestyle fotózás női szemmel & szeretettel! 📸🥰💕

Munkáim során sokszor kiváló DJ-vel dolgozom. Együttes rendelés esetén kedvezményt ajánlunk fel.

Cover for Rendezvény DJ
1,043
Rendezvény DJ

Rendezvény DJ

Minőségi DJ Szolgáltatás Rendezvényekre és Esküvőkre

Látványos Nyitótáncot szeretnél?

Cover for Látványos Nyitótánc
510
Látványos Nyitótánc

Látványos Nyitótánc

Látványos Nyitótánc az esküvődre. Itt mindent megtalálsz, ami egy igazán egyedi, modern és látványos nyitótánchoz szükséges.

Gyakran Ismételt Kérdések

Filozófiám

Professzionális fotósnak lenni nagyon különleges. Az, hogy életed egy-egy fontosabb eseményének a részévé válhatok számomra kiváltság. Legyen szó akár esküvői,
kismamababa, családi vagy páros képek készítéséről…

SZERETEK minden részletet megörökíteni, mindezt azért, hogy egy életre szóló kincset adhassak a kezedbe!
A napok, hetek hónapok és évek rohamtempóval telnek el, a fejünk felett vesznek a végtelenbe… Már-már igazságtalanul gyorsan.
A képek segítenek emlékezni minden olyan különleges pillanatra, amik már ebben az életben megismételetlenek.

20% kedvezmény

Selfie Tükörre a LR28X kuponkóddal!
Részletek & Beváltás

Cover for Time 2 Selfie - Az exclusive selfie tükör
385
Time 2 Selfie - Az exclusive selfie tükör

Time 2 Selfie - Az exclusive selfie tükör

AZ EXCLUSIVE SELFIE TÜKÖR
FOTÓAUTOMATA ESKÜVŐRE, RENDEZVÉNYEKRE - ÖRÖMTELI SZÓRAKOZÁS & KORLÁTLAN FOTÓNYOMTATÁS

Cover for DF Production
1,974
DF Production

DF Production

Esküvői & lifestyle fotózás női szemmel & szeretettel! 📸🥰💕

Tartalomjegyzék
    Add a header to begin generating the table of contents